Szexuális játék ragadt bent Emily-ben, mert az “izgatott” szeretője túlságosan feltolta

Posted by

Emily mesélte el a történetét arról, hogy egy szexuális játékszert kellett távolítani a testüregéből, miután az beragadt, amikor a férfi, akivel szexelt, “nagyon izgatott” volt, és túlságosan feltolta azt.

Emily (20), kórházba ment, miután egy rozsdamentes acélből készült szexuális játék eltűnt benne.

Emily megpróbálta kézzel saját magából eltávolítani, de sajnos nem járt sikerrel.

Emily-t egy barátja vitte el a kórházba, ahol az orvosok figyelmeztették a lányt, hogy az éles perem miatt perforálódhatott, és ezért akár komolyabb sebészeti beavatkozásra is szükség lehet.

A röntgen felvételen is látható, mennyire veszélyesen mélyen feltolódott a játékszer.

“Volt egy rosszalkodós éjszakánk, és úgy döntöttünk, hogy felturbózzuk egy kis szexuális játékeszközzel. – soha nem használtam korábban.” – mesélte Emily

“Azt hiszem, túl izgatott volt, és ezért történt az eset” – folytatta Emily

“Pánikba estem. Mondtam neki, hogy kórházba kell mennem. Erre azt válaszolta, hogy természetes úton ki kell jönnie majd a mosdóba, majd úgy folytatta: Nagyon sajnálom, de korán reggel dolgozom kell, és ezzel befordult aludni.” – folytatta Emily

“A lakótársam eleinte nem hitt nekem, de látta rajtam, hogy nem viccelek, olyan ideges voltam.” – meséli tovább Emily

Berohantak a Worthing kórház sürgősségi osztályára, ahol Emily egy papírdarabra írta le a problámáját, és adta át a recepciósnak.

“Sokkal gyakrabban történik ilyen, mint azt gondolnánk, és látott már rosszabb helyzetet is.” – válaszolta a recepciós Emily-nek

“Három órát vártam, a fájdalmam ekkorra már nagyon erős volt. A tárgy már régóta hasamban állt, és a rozsdamentes acélból készült játékszer, nagyon nehéz és kényelmetlen volt. Azt hittem, hogy kézzel fogják eltávolítani, de csak a röntgen után jöttem rá, hogy operáni kell.” – mesélte tovább Emily

“Azt mondta az orvos, lehetséges, hogy komolyabb bélműtéten kell átesnem, hogy eltudják távolítani, és az akkor azt jelentette volna, hogy kolosztómás tasakot kellett volna hordanom legalább 6 hónapig. Nyilvánvalóan, amikor a kolosztómás tasakról beszéltek, lesokkolódtam – csak 20 éves vagyok. Magam is gondozó vagyok, és láttam már kolosztómás tasakot – nem valami kellemes. Nagyon megijedtem.” – mesélte riadtan tovább Emily

Március 29-én 14 órakor Emily-t megoperálták. Majd másnap távozhatott is a kórházból. A nővérek a szexjátékot emléként visszaadták Emily-nek.

Emily most fel akarja hívni a figyelmét mindenkinek, hogy ilyen bárkivel előfordulhat, és azonnal menjen orvoshoz vele. Ez nem olyan kellemetlen, mint amilyennek látszik. Az emberek a sürgősségi osztályon rendszeresen látnak el ilyen eseteket.

“A kórházi személyzet csodálatos volt – annyira viccesek voltak, és soha nem helyeztek kényelmetlen helyzetbe, ezért könnyen felszabadultan tudtuk beszélni a történtekről.” – zárta történetét Emily.

Tavaly is történt hasonló eset egy családanyával Emma Philips-el, akinek egy vibrátor ragadt bent a szexuális együtt lét alatt.

Először azt hitte, hogy a barátja elrejtett egy vibrátort a párnája alatt, csak akkor jött rá, a hasa rezget amikor hozzáért.

ad_221842722

Megpróbálták eltávolítani egy egy villa nyelével, majd barbecue csipesszel, de az erőfeszítések sikertelenek voltak.

Kórházba mentek, ahol a röntgen során kiderült, hogy túl mélyen ragadt el benne, és orvosi beavatkozással kellett eltávolítani.

Az orvosok felajánlották a vibrátort emléknek, de Emma nem fogadta el.

Source: Metro

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s